2024. április 20.

piros 2021 03

Így fejleszd a fogáserőd! - Mike Burke erősember bomba tippjei

A világ egyik legerősebb embere most megosztja velünk satuszorítása titkát!

Az elmúlt néhány évben Mike Burke rendre az első öt között végez a világ legrangosabb erősember versenyein, és 2012-ben ő volt Amerika legerősebb embere. Mike csak az elmúlt 5-6 évben kezdett komolyan edzeni, elsőosztályú fogáserejét pedig saját bevallása szerint a mintegy 20 éves építőmunkási pályafutásának köszönheti. „Egész életemben emelgettem a kalapácsot és gerendákat cipeltem. Ha kétkezi munkát végzel, naná, hogy megedződik az alkarod.”

Burke, a szorításkirály két fogáserő versenyen is rekordot döntött már, és kifejezetten fogása fejlesztéséért edz, egyébként pedig továbbra is fizikai munkát végez. „A szombati erősember-edzéseim során egy 5-3-2-es rutint követek: első héten öt-, második héten három-, harmadik héten pedig kétismétléses maximumra törekszem.”

Kövesd Burke fogáserő fejlesztő három nyerő tippjét, hogy elsajátítsd a roppant satuszorítást, amelyet az élet bármely területén jól jöhet még!

BURKE ADATAI:

KOR: 40 év
MAGASSÁG: 198 cm
TESTSÚLY: 156 kg
LAKHELY: Aurora, Colorado
SZPONZOR: SBD Apparel

BURKE 3 TIPPJE:

1. FELEJTSD EL A SZÍJAT!
Mielőtt egy-egy gyakorlatnál csuklópántot használnál, próbáld meg előtte nélküle is, amennyire csak bírod.

2. CSAVARD KI A TÖRÖLKÖZŐT!
Áztass be egy törölközőt, és csavard szárazra. Ismételd meg hatszor-nyolcszor.

3. KÖNNYÍTS A SÚLYON!
Könnyű súllyal, dupla felső fogással végezz 3 x 12 felhúzást.

Ha tovább szeretnéd javítani szorításod erejét, a marokerősítő grippereknek, kézerősítő labdáknak és giroszkópoknak, valamint a különböző függeszkedés-variációknak is hasznát veheted! Ha csak az ujjaid végével fogsz meg és emelsz föl egy súlytárcsát vagy egykezes súlyt (utóbbit az egyik gömbnél fogva), szintén sokat fejleszthet a fogáserődön!

Image
Muscle & Fitness magazin, minden ami testépítés, fitnesz, erőemelés vagy crossfit.